Ismét

Amikor újra vége egy barátságnak,
csak ülök én és nem tudom mihez fogjak.
Mit rontottam el, kutatok nagyon mélyen
hiszen még alig kezdődött el, nem értem.
Miért mindig, miért mégis, miért mentem,
mért ilyen hamar, vajon még újrakezdem?
Mért hittem mást, mért hiszek újra és újra,
mért esek bele ugyanabba a kútba?
Hiszen mindig azt hiszem hogy ez most más lesz,
intem én magam: figyelj, most is képzelegsz!
Olyan jó hinni hogy végre megtalálod
az igazi, örök, végső jó barátod.
Vajon eljött-e már ennek az ideje,
téren és időn át megszülethetne-e?
Ápolni mint virágot és megőrízni,
naponta a szeretetben megfürdetni.
Áthidalni a kort és a messzeséget,
elfeledni a kórt és a nehézséget,
megköszönni a sorsnak az ajándékot
mit mikor nem vártad, utoljára adott.

-Ábrahám Istvánné - Ági írásai-