Az álmok soha

Te elmúltál, csendbe zárkóztam akkor.
Téged éreztelek akkor minden ismerős illatból.
Minden telefoncsöngéskor vagy kopogtatásnál,
Téged vártalak feltűnni, szólni... hamis reménysugár.
Aztán évek teltek el. A halottak halottak maradnak.
Elmúlt elmémből arcod vonala, csengése szavadnak.
Elvitte az idő közös múltunk, emlékeinket.
Elmúltál, bárhogy szerettelek. Megy tovább az élet.

De az álmok sohasem halnak meg. Azok nem ismerik az időt.
Elém varázsolnak csodákat, lehetetlen jövőt.
Feltűnsz és letűnsz bosszúsan-boldogan néha álmaimban.
Az álmok soha... soha, amíg egy ember is él ebben a világban...

Nyugodj békében. Az álmok sohasem halhatnak meg.
Nyugodni hagyj! Kedvesednek, drágám, látod: fáj ha szendereg.

- Nagy Attila -